notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Dobozban alszanak a finn gyerekek, tudd meg, miért, érdemes elolvasnod neked is

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Ezért alszanak dobozban a finn gyerekek

gyerek-portal.hu
Finn hagyományra vezethető vissza az, hogy a gyermekek dobozban alszanak

A doboz tartalma egyébként nagyon sokat változott az évek során. Az 1930-as-’40-es években még főleg ruhaanyag volt a dobozokban, ugyanis akkoriban még a kismamák varrták a ruhákat. A második világháborúban azonban ez megváltozott, ugyanis a Védelmi Minisztériumnak szüksége volt a flanelra illetve a sima szövésű pamutanyagokra. Ezért ezeket a darabokat papírlepedőkkel, ágyneműkkel váltották ki.

hirdetes

Az 1950-es években megerősödött a kész ruhák száma, az 1960-as, ’70-es években pedig már a rugalmas anyagból készült babaruhák vették át a főszerepet. 1968-ban bekerült a dobozba a hálózsák is. Nem kellett sokáig várni az eldobható pelenkára sem, ugyanis 1969-ben belekerültek a dobozba ezek is. Ezeknek a pelenkáknak az volt a célja, hogy a szülők felfogását a helyes útra terelje és védjék a környezetet.

A csecsemők régebben már a kezdetektől egy ágyban aludtak az anyjukkal, ezt megszerették volna változtatni azzal, hogy a dobozt úgy alakították ki, hogy ágyként is használható legyen. A dobozba cumit és cumisüveget is helyeztek kezdetben, de később kivették, mivel nagyon hozzánőttek a csecsemők a cumihoz. A dobozba inkább bekerültek a könyvek, ezzel ösztönözték az anyukákat arra, hogy már nagyon korán elkezdjenek meséket olvasni a kicsiknek.
A doboz mára már szimbólummá vált, az anyaság egyik jelképe lett.

A szimbólum pedig példaértékű: egyenlőséget jelent és azt fejezi ki, hogy mennyire fontos egy gyermek élete.


A doboz rövid története

1938: a finn Anyasági Támogatások Törvénye bevezette az anyasági csomagot, a nők kétharmada ebben az évben már jogosult volt pénzbeli támogatásra vagy a dobozra, illetve ezek keverékére.

1940: annak ellenére, hogy a háború miatt hiány alakult ki, a program folyatódott, mivel sok család elvesztette otthonát vagy evakuálni kellett a bombázások miatt.

1942-1946: papír helyett megjelentek a szövet tételek, a pólya és a lepedő.

1949: ez az év jelentette a nagy változást. Innentől kezdve már nem csak a rászoruló anyukák kapták meg a csomagot, hanem mindenki.

1957: A textilanyagokat és a ruhaanyagokat felváltja a kész babaruha.

1969: megjelennek az eldobható pelenkák a csomagban.

1970: a fehér és rugalmatlan ruhákat felváltja a rugalmasabb pamut babaruha, amely már mintás is és könnyen mosható.

2006: megjelennek a textilpelenkák a csomagban, kikerül a cumi és a cumisüveg.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Étterem Budapest

Minden szülőre ráfér néha a kikapcsolódás. Ha úgy érzitek, szükségetek van egy kis... Tovább

Ruha rendelés

A ruha rendelésnek számos előnye van, hiszen rengeteg időt spórolhatunk vele, sokkal... Tovább

Tovább a lexikonra
anya anyaság baba fejlesztő gyermeklélektan kisbaba kisbabád