notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Tehetséges gyerekek - művészet

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Kreatív gyerekek most és később

Kósa Krisztina

Sok kisgyerek van, aki igazán tehetséges, ha művészetekről van szó. Gyönyörűen rajzol vagy fest már kisiskolásként is, és nem egy helyen megmutathatja magát, hogy milyen ügyes már akár 5 évesen. Van értelme művészeti iskolába íratni már iskolakezdéskor?

Tehetséges gyerekek

Vannak iskolák, melyek különös gondot fordítanak a mini tehetségekre, és már kicsiként igyekeznek segíteni a szépen rajzoló vagy festő gyerekeket. Persze ehhez a szülő támogatása is szükséges, hiszen ezzel egy alapot ad a gyermekének, és úgymond már kicsiként elindítja valamerre a világban. Lehet vajon ilyen korán dönteni helyettük, vagy érdemesebb inkább várni ezzel?

hirdetes

Az is lehet jó megoldás, ha egy sima, úgymond egyszerű (vagyis nem tagozatos) iskolát találunk a gyereknek, majd különórára kezdjük hordani, ahol kiélheti magát, de mégsem kötelező jelleggel kell részt vennie a foglalkozásokon, hiszen bármikor abbahagyhatja, ha már nem tetszik neki, vagy megunta stb.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy erőltetni kezdik mindezt, és ha már ilyen korán kiderült, hogy a gyereknek extra tehetsége van mondjuk, és már pár évesen olyan grafikát lehoz, hogy csak lesünk, akkor ne vesszen kárba. Legyen kiaknázva! Na, igen, de ez egyfajta önzés, amit nem lenne szabad megengedni magunknak, hisz nem tudhatjuk, mennyi ebből az önrész, és mennyi a gyerek lelkesedése. Valószínű, ha nem nyomjuk annyira a gombot, hanem hagyjuk, hadd folyjon minden a maga medrében, akkor szépen, lassan kialakul egy rendszer, melybe vagy a különóra vagy a tagozat is beleférhet.

Aztán persze ripsz-ropsz megnőnek a gyerekek, és már fiatal felnőttként keresik a helyüket a világban. Pont úgy, mint az alábbi videó készítője, aki megmosolyogtató alkotásával arra hívja fel a figyelmünket, hogy az alkotó művészet voltaképpen kortalan, és mindegy, hogy valaki 10 vagy 80 éves, a tehetsége akkor is megmarad.

 
 
 
 
Elképesztően ötletes a fenti videó, szerintem mindenkit megmosolyogtat, hogy egyesek milyen kreatívak tudnak lenni, és egy képből mennyit ki tudnak hozni! 
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Családi hosszú hétvége

Egy családi hosszú hétvége megszervezése nem egyszerű feladat. Ilyenkor érdemes egy olyan... Tovább

Készségfejlesztő játékok

A készségfejlesztő játékok alkalmazása gyermekkorban rendkívül fontos feladat. Ezek a... Tovább

Tovább a lexikonra
anya anyaság apa baba család cuki fejlesztő finom motorika fotó gyerek gyerekek gyereknevelés iskola kisfiú kislány kreatív nevelés tanács