Hogyan is volt? Tényleg eljárt az edző keze?

showKapubanner();
kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Megütötte az edző a fiamat! ... vagy mégsem?

Kósa Krisztina

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Rengeteg kérdést, azok folyományaként pedig még többet, majd a biztonság kedvéért még egy párat felvet a fenti cím. Mi lehet a jó megoldás olyankor, ha az edző esetleg megütötte a gyereket? Egyáltalán: létezik olyan, hogy jó megoldás?  

Mi az igazság?

 

„Anya! Képzeld, mi történt ma edzésen! Az edző felpofozott! ... Hogy miért? Hááát, mert nem fogadtam szót, folyton piszkáltam Misikét, meg el is vettem tőle a labdát, és akkor kivitt az öltözőbe, és...”

Mit tehet a szülő, ha ezzel a hírrel fogadja a fia, mikor amúgy lóhalálában éppen hogy csak odaér érte az edzés végére? Először is eltátja a száját, és próbálja feldolgozni a hallottakat. Hogy mi történt?!? Hát ez nem lehet igaz! Majd pedig második felvonásként - mikor már nem lát a pipától, és érzi, hogy két pillanaton belül felrobban a tehetetlen dühtől – kifelé persze mosolyogva felöltözteti a gyerekét, vagy ha nagyobb, akkor megvárja, míg elkészül, és nyomban hazafelé veszik az irányt. Hisz jó esetben nem a „tett helyszínén” kezdik megbeszélni, mi és hogyan is történt.

hirdetes

 

Van azonban az a helyzet, amikor az tűnik a legcélravezetőbbnek, ha már ott, helyben elvesszük az edzőt és/vagy a gyerekünket, és megpróbáljuk kiokoskodni, hogyan is volt az az ominózus pofon. Vagyis mondjuk megvárjuk, míg szépen mindenki elszivárog, és akkor nagy levegőt véve (és közben emberi hangszínre váltva) odasazzézunk a kedves úriemberhez, hogy megtudakoljuk, mégis mi a fityfene történt. 

 

Olvass tovább!

 

Mi az igazság?

 

A-verzió: az edző - aki amúgy egy igazán angyali pofa – közli, hogy a fiunk álmodta/képzelte az egészet, és semmi ilyesmi sem történt, magyarán meghazudtolja a gyereket.

 

B-verzió: az edző szánja-bánja, és töredelmesen bevallja bűnét, miszerint valóban meglegyintette Jancsikát, akinek az arcáról amúgy is ordít, hogy mi történt, hiszen az árulkodó ujjnyomok ott virítanak szegény gyerek képén.

 

C-verzió: az edző azt mondja, hogy igen, a gyerek valóban szemtelen volt, folyton nyúzta az említett Misikét (aki nyilván már igen erőteljesen csuklik a sok emlegetéstől), és igen, a labdáját is galádul elorozta, minekutána megpróbálta sarokba állítani a fiunkat, de annak hasztalansága után úgy döntött, hogy a fülénél fogva kicipeli az edzőteremből, mintegy példát statuálva vele a többiek előtt. Majd az öltözőbe betérvén erőteljesebben megfogta a fejét/arcát, és komolyan a szemébe nézve megpróbálta elmagyarázni neki, hogy nem maceráljuk Misikét/a tesót, aki szintén sportolni jár(na) ide/senkit, és ha ezt nem érti meg, nem leszünk jóban.

 

Nyilvánvalóan a fiunknak egyik eshetőség sem túl kedvező, de ne menjünk el a két legfontosabb tényező mellett: a gyerekek hajlamosak kiszínezni, ami velük történt, vagy a szülők esnek abba a hibába, hogy legyintenek, mikor pedig a gyerekük igenis halálosan komolyan mondja, amit. És itt még csak kezdődik az, amitől szülő a szülő...

Vagyis a nagybetűs felelősség.

Ugyanis itt nem a civakodó testvérek közt kell igazságot tenni, hanem egy felnőtt ember és a gyerekünk között kell megtalálni az optimális arányt, hogy hogyan is kezeljünk egy ilyen felettébb szerencsétlen helyzetet.

 

Olvass tovább!

 

Mi az igazság?

 

Ha az első felindulás hozza helyettünk a döntést, annak az eredménye valószínűleg az, hogy leüvöltjük az edzőt, de úgy, hogy haj nem marad a fején, majd dúlva-fúlva - és természetesen igen látványosan - kicsörtetünk a teremből/öltözőből a gyereket magunk előtt terelgetve. Ez pedig több szempontból is egy igen szerencsétlen választás, főleg, ha mások is szem-és fültanúi lesznek a történéseknek.

 

Bármi ilyesmi történik, próbáljunk meg higgadtan, emberi módon reagálni, és kideríteni, hogyan is volt az az úgy. Ami ilyenkor jó ötlet lehet, ha kikérjük a többi gyerek véleményét, vagy legalábbis azt, akivel a miénk jóban van, hiszen a gyerekek (a kicsik de pláne) még teljesen őszinték, nem füllentenek, és A-tól Z-ig elmondhatják majd nekünk, amire olyannyira kíváncsiak vagyunk.

És ami még előfordulhat, hogy bizony a saját gyerekünk - akin amúgy semmilyen külsérelmi nyom nem látszik (márpedig egy pofon nyomot hagy) – mondja azt, hogy anya, én szeretek idejárni, ne vegyél ki edzésről. És mi pedig tudjuk jól róla, hogy ő egy igen érzékeny fiúcska, és ha bármi komolyabb is történt volna a fentiek közül, akkor tutira a lelkére vette volna, és nem, hogy nem lépne ezen túl ilyen könnyedén, hanem még jól be is gubózna emiatt.

 

Hagyjunk hát magunknak egy kis időt a döntésre, és ne az első felindulás vezérelje a tetteinket. Aludjunk rá egyet, és beszélgessünk a gyerekekkel, bízva abban, hogy kiderül, mi is az igazság, és ha már megtudtuk, akkor annak ismeretében dönthetünk a jövőt illetően.

 

hirdetes
hirdetes
További cikkek ebben a témában
hirdetes
anya anyaság apa család egészség gyerek gyerekek gyereknevelés játék kisfiú kislány mozgás nevelés sport tanács

Szótár

Hétvégi programok Budapesten

Hétvégi programok Budapesten? Ha igazán jó programokat keresel, semmiképp se hagyd ki az... Tovább

Vidéki wellness hotel

Belföldi nyaralás   Belföldön is szerezhetünk felejthetetlen élményeket, ha... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 193

Átlagos értékelés: 4.9