notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Veszélyes játszóterek

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

A játszótér 5 legnagyobb veszélye

J. Szilvia

Sajnos a gyerekeknek szánt közterületek is lehetnek veszélyesek, ezért nem árt az óvatosság minden egyes alkalommal. Nem csak akkor kell alaposan szétnézni, ha új helyre mész, hanem a régi bevált helyeken is előfordulhatnak veszélyes „újdonságok”.

Játszótéren

Elhasználódott játékok

Az egyik legnagyobb veszélyt kétségtelenül az jelenti, ha a játékok állapota nem megfelelő. Ezt pedig egyáltalán nem elég az első pár alkalommal ellenőrizni. Szomorú tény, hogy sok játszótér állapotát nem ellenőrzik rendszeres időközönként. Így érdemes olyan játszóteret választani, amelyről tudjuk, hogy az ilyesmire is odafigyelnek. Vannak olyan parkok, amelyeket csak estig tartanak nyitva, éjjel őrzik őket, és nappal is porta szolgálattal rendelkeznek, hogy még inkább figyeljenek a biztonságra. Itt akár jelezhetjük is, ha valamit nem találtunk rendben. A fővárosban több ilyen park is van, köztük is a Szent István park emelkedik ki.

hirdetes

Az elhasználódott mászókák balesetveszélyesek, és súlyos károkat képesek okozni. A legjobb megoldás, ha a felnőttek tesztelik őket. A játékok több gyerekre vannak tervezve, ezért általánosan elmondható, hogy egy felnőtt súlyát is kellene bírniuk. Ha kívülről rendben van, és stabil, akkor nézzünk be a belsejébe is. Nem kell belemászni (bár aki biztosra akar menni, és van kedve hozzá, akkor simán megteheti), de mindenképpen a belső részekre is vessünk pár pillantást. Támaszkodjunk rá a mászókára, és nézzük meg, hogy mennyire stabil. Nézzük meg azt is, hogy vannak-e rajta törések, hibás részek. Nagyobb gyerekeknél a kisebb hibákra hívjuk fel a figyelmet, kisebb gyerekek esetén azonban célszerű más játék lehetőséget keresni, vagy végig felügyelni.

Természetesen egy modern játszótéren ez már nem fordulhat elő, hiszen a gyártók is kiemelten ügyelnek már a tartósságra, biztonságra. A fa játszótéri eszközök esetében már a faválasztásnál megkezdődik ez, hiszen míg az akácfa hossz útávon is biztonságos, más fafajták elkorhadhatnak!

Játszótéren

Volt kerítés, nincs kerítés

A kerítés megléte, és állapota is fontos szempont. Ha nem figyeljük végig a gyereket, és nem vagyunk közvetlenül mellette, akkor olyan helyet válasszunk, ami megfelelően körbe van kerítve. Ez főleg az olyan játszóterek esetén fontos, ahol nem látjuk be az egész helyet, sok az eldugott hely, vagy egy forgalmasabb út mellett helyezkedik el. Ha túl alacsony a kerítés, és az elkerítés csak jelképes, a gyerekek könnyen átlépik, akkor sajnos előfordulhat, hogy egyszerűen kimennek az utcára. Ez még azoknál a gyerekeknél is előfordulhat, akik eddig jó magaviseletet tanúsítottak és részletes magyarázatban részesültek azzal kapcsolatban, hogy miért ne menjen el sehová a szülő nélkül. Ha nem csak egy gyerekkel megyünk a játszótérre, hanem többfelé is figyelni kell, akkor mindenképpen zárt helyet válasszunk.

Első alkalommal a kerítés állapotát is érdemes megnézni. Akadnak olyan játszóterek, ahol kisebb-nagyobb lyukak vannak rajta. Ez pedig nemcsak azt lehetővé teszi, hogy a gyerek kijusson, hanem balesetveszélyes is lehet, ha drótok és más éles dolgok lógnak ki belőle.

Otthagyott romok

Ez a leginkább fontos ok, amiért minden egyes alkalommal nézzünk szét a játszótéren. Ha olyan parkot választunk, amit éjszaka és nappal is őriznek, akkor ott nem olyan fontos, bár akadt már arra is példa, hogy ilyen helyen is előfordultak meglepetések. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a játszótereket egyáltalán nem csak a gyerekek használják, hanem a kamaszok, sőt a felnőttek is. Ebből következően nemcsak kárt tehetnek a játékokban, de ott is hagyhatnak néhány olyan dolgot, ami egyáltalán nem a játszóterekre való. Ezek pedig nemcsak olyan helyeken maradnak ott, ahol a szülő rögtön kiszúrja, hanem rejtett helyeken is, akár a mászókák belsejében is. Igen gyakoriak az ottfelejtett alkoholos italok dobozai, üvegei, használt óvszerek, használt zsebkendők, fecskendők, vagy akár kések, pengék is.

Játszótéren

Növények

A játszóterek kialakítása lehetővé teszi, hogy a legtöbb helyen mindenféle növényt ültessenek. Sok helyen előfordult már, hogy olyan virágok, bokrok, fák kerültek a játszótérre, amik gyakori allergének. Az allergia Magyarországon népbetegség, és sok gyereket érint, különösen a pollenallergia. Ha allergiás tüneteket észlelünk a gyereken, akkor vegyük számításba azt is, hogy a játszótér, vagy annak közelében lévő növények okozzák.

Veszélyes játékok

A játékok nem csak attól lehetnek veszélyesek, hogy megsérültek, vagy nem elég strapabíróak, hanem attól is, hogy egyszerűen alkalmatlanok a biztonságos játékra egy-egy korosztály számára. A játékokhoz nincs használati útmutató, nincs jelzőtábla, ezért a szülők megítélésén múlik, hogy milyen játékra engedik fel gyereküket. Ezért fontos, hogy minden újonnan kipróbált játéknál ott legyen legalább az egyik szülő és felügyelje az ismerkedést. Minden gyerek egyedi és a fejlődési gyorsasága, kíváncsisága nagyban befolyásolja, hogy milyen játékokra lehet felengedni.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Csapatépítő tréning

A csapatépítő tréning lehetővé teszi, hogy a cég munkatársai közelebb kerüljenek... Tovább

Diftéria

A diftéria vagy más néven torokgyík Egy fertőző, néha halálos kimenetelű betegség... Tovább

Tovább a lexikonra
játék