Gyermeki álmok: a kicsik sokat gondolkodnak azon, hogy milyen foglalkozásban dolgoznak majd, ha felnőnek.

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Orvos leszek, ha felnövök!

Kósa Krisztina

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Ha fiunk van, ha lányunk, bizony már egészen kicsi korban felmerülhet a fenti kérdés. Minden kis lurkónak elnyeri valami a tetszését: hercegnő, orvos, űrhajós, híresség, vagy például tűzoltó. Sorozatunkban most azokat a - gyerekek körében is - kedvelt foglalkozásokat vesszük sorra, amelyek valóban azok is, és amelyek megvalósíthatóak a jövőben.

Orvos leszek!

Orvos!

 

Vonzó foglalkozás, és a miértekre is könnyű választ adni. Hiszen ha valaki orvos, akkor segíthet másoknak, akik betegek, vagy megsérültek egy balesetben, ők pedig örülni fognak, hogy jó kezekbe kerültek.

Már egészen piciként, az óvodában elkezdenek a gyerekek orvososdit játszani: meghallgatják egymás szívét, megvizsgálják a hasukat, bekötözik a képletesen eltört lábat. Igényük van arra, hogy másoknak segíthessenek, és ezt, ha felnőnek, és ezt a hivatást választják, sikeresen kamatoztathatják majd. Arról persze még nem szól a fáma, hogy milyen keveset is keres itthon egy általános orvos, egy belgyógyász vagy bármilyen orvos, aki közintézményben helyezkedik el. De ezt a kicsiknek nem kell tudni, nem fontos még, hisz mire odajutnak, hogy valóban odakerüljön a ’Dr.’ a nevük elé, még rengeteg minden változhat.

hirdetes

 

Ha valaki olyan munkát végez, amit megbecsülnek, amiért felnéznek rá, az örömmel tölti el az embert, hogy ha már tanult, akkor nem volt hiábavaló, ugyanis szükség van a tudására. Sokszor láthatjuk filmekben is, hogy egy társaságban valaki rosszul lesz, és szerencsére pont van egy orvos is köztük, aki azonnal tud segíteni – még a mentők kiérkezése előtt. A gyerekek még nem nagyon szembesülhetnek ilyen példákkal, azt viszont jó, ha már kicsiként megtanulják, hogy az éremnek mindig két oldala van. Jelen esetben ezt úgy kell érteni, hogy más gyerekként félni az orvosoktól, mert minden bizonnyal fájdalmas lesz az akármilyen vizsgálat, és más belülről nézni ezt a rendszert. Igen, lehet, hogy fáj időnként, viszont ha ő (a gyerek) majd érteni fog ehhez, és meglesz a kellő tudása már, akkor tudni fogja, hogy azért lesz ott, hogy a legjobb tudása szerint segítsen elmulasztani a fájdalmat.

 

Olvasd tovább!

 

hirdetes
hirdetes

Még több cikk

A leggyakoribb gyerekkori félelmek

2018-02-26

A leggyakoribb gyerekkori félelmek

Teljesen természetes, hogy a gyerekek félnek bizonyos dolgoktól. Amíg nem ismerik a világot, addig a félelmek igencsak meghatározhatják az életüket. Szülőként az a feladatunk, hogy az ilyen helyzeteket elmagyarázzuk nekik és megnyugtassuk őket, hogy a világ bizony nem olyan rettenetes, mint azt képzelik.

Mi az a krupp, és mitől alakul ki?

2018-03-05

Mi az a krupp, és mitől alakul ki?

Az ősz és a tél kedvez a felső légúti megbetegedéseknek. A krupp pedig pont ilyen. Nem válogat. A 3-5 hónapos kisbabák a leginkább veszélyeztetettek. Nem érdemes sokáig halogatni az orvosi felügyeletet: ha gyanakszol, akkor azonnal tárcsázd a számot és vidd személyesen kisbabádat orvoshoz. Nagyon komoly következményei lehetnek a kruppnak, ha nem kezelik.

Mi a teendő, ha újszülött érkezik a gyerekes családba

2018-05-31

Mi a teendő, ha újszülött érkezik a gyerekes családba

Amikor kistestvér érkezik egy gyerekes családba, sok probléma merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a már 2, 3, 4 éves kisgyerekünk, hogyan fogja kezelni az új jövevényt. Sokszor hatalmas testvér irígység szokott bekövetkezni, hiszen eddigi egyetlen szemünk fénye elhanyagolva érzi magát. Azonban ha odafigyelünk néhány apró dologra békés lehet az összeszokás.

Biztos, hogy mindent tudsz a terhesség alatti helyes táplálkozásról?

2018-03-06

Biztos, hogy mindent tudsz a terhesség alatti helyes táplálkozásról?

Szakértői kisokos minden kismamának, ami segít a terhesség alatti helyes táplálkozásban. Mit szabad? Mit nem? Döntsük le a tévhiteket és tegyünk meg mindent a terhesség időszaka alatt annak érdekében, hogy kisbabánk egészségesen fejlődhessen. A táplálkozás elsődleges ebből a szempontból. Jobb, ha tudod, mivel árthatsz és mivel használsz a babának!

További cikkek ebben a témában
hirdetes
anya anyaság apa család egészség gyerek gyerekek gyereknevelés iskola játék kisfiú kislány kreatív nevelés tanács

Szótár

Esküvőhelyszín

A tökéletes esküvőhelyszín megtalálása a legfontosabb feladat a szervezés során, hiszen... Tovább

hétvégi gyerekprogram

A hétvégi gyerekprogram segítségével kitűnően szórakozhatunk mi is és gyermekeink is a... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Tippek, tanácsok gyerekekről, gyereknevelésről szülőknek! Szeretnél elsőkézből értesülni a legfrissebb hírekről?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.