Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy a fogyatékkal élő gyerekek ugyanolyan szépek, mint az egészségesek.
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](/kep/640x600/1359.jpg)
Katie ezekkel a fotósorozatokkal arra ösztönzi a vállalatokat, hogy a fogyatékkal élő gyerekeket is szerepeltessék a kampányaikban. Lánya, a kicsi Grace már bizonyított is, számos reklámban szerepelt már, többek között a Tori Spelling reklámjában is.
Katie arra tette fel az életét, hogy segítse, előrébb juttassa és biztassa a fogyatékkal élő gyerekeket, hogy ugyanolyan sikeresek lehetnek, mint bárki. Szerencsére a legtöbb vállalat, többek között a divat- és szépségipar fejesei is nyitottak az ilyen témára.
Nézd meg képeken, hogy valóban gyönyörűek ezek a gyerekek!
Kattints a képre a nagyobb nézetért!
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/05.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/07.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/06.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/15.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/000.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/11.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/20.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/19.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/13.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/18.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/credille-6251.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/02.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/09.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/14.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/16.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/04.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/17.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/08.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/03.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/12.jpg)
![Egy anya, akinek küldetése, hogy megváltoztassa a szépségről alkotott képet Katie Driscoll lánya, Grace egy gyönyörű kislány, aki Down-szindrómában szenved. Egy anya mindenhogyan szereti a gyerekét, mindenhogyan szépnek látja. De sajnos a világ nem ilyen, éppen ezért próbálja fotósorozaton keresztül bemutatni az embereknek, hogy](upload/gallery/gracie/01.jpg)