Manapság elengedhetetlen az informatika világának ismerete a munkába álláshoz egy olyan helyen, ahol a számítógép valamilyen szinten alapfeltétele a munkavégzésnek. Természetesen akad szép számmal olyan hely is, ahol ezt nem kérik, de a legtöbbre már jellemző legalább a felhasználói ismeret megléte, mint minimálisan elvárt követelmény. Ha pedig így van, az e-learning egy újabb olyan izgalmas lehetőség, melyet kár lenne kihagyni leendő munkavállalóként, vagy akár úgy is, hogy már dolgozunk valahol. Lássuk most az előnyeit!
![Az e-learning előnyei Az e-learningről](/kep/640x600/2292.jpg)
Fejlődünk, haladunk, csodálkozunk és rácsodálkozunk. Igen, ez a mai világ, melyben olyan rohamos léptekkel történik az informatika világának is a fejlődése, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. A mai harmincas korosztály már ott tart, hogy igyekeznie kell, hogy szinte tudja magát tartani a húszasokkal szemben, akik már úgymond beleszülettek ebbe a világba, és készségszinten használják a mai, modern informatikai eszközöket.
Az e-learning – bármennyire is azt gondolnánk – nem egy teljesen újkeletű színfolt a tanulás palettáján, hiszen a mai értelemben is használt e-learning az 1990-es évek közepétől indult fejlődésnek.
Milyen múltra tekint vissza?
Gyakran már webes alapú tanulásként is emlegetik, a kilencvenes évek óta pedig olyan fogalmakat hívott életre, mint a ’notebook-egyetem’ vagy ’iskola a hálón’. Ugyan egyre inkább terjedőben vannak az e-learninggel támogatott iskolai képzések, jelenleg mégis inkább egyfajta kiegészítőként használja az oktatás, és nem hagyja, hogy úgymond helyettesítse magát a hagyományos értelemben vett oktatást.
Lapozz a további tudnivalókért!
Az e-learning számtalan előnyt rejt, azonban a legfontosabbakat most kiemeljük és összefoglaljuk nektek!
- térbeli függetlenség: bárhol élsz, ugyanolyan eséllyel induls, nem számít sem a kor, sem a nem, sem a bőrszín vagy a vallási hovatartozás; tanulhatsz, és ez a lényeg
- időbeli függetlenség: hallgatóként egyéni tempóban készülhetsz az órákra, és azonnal segítséget kaphatsz, ha valahol elakadsz vagy lemaradsz
- az aktuális kurzus elindításához nem kell megvárni, hogy megfelelő számú jelentkező gyűljön össze, ugyanis a beiratkozást követően azonnal nekifoghatsz a tanulásnak – és még a nyári szünet vagy az ünnepnapok sem jelentenek akadályt
- nincs meghatározva, mikor és mennyit kell tanulni, nincs napirenden a szoros és szigorú számonkérés, hanem pusztán egy adott időintervallumon belül kell elsajátítani a megadott tananyagot; ilyen módon a hallgató abszolút szabadon gazdálkodhat az idejével, és saját maga osztja be azt
- a tananyag egységes, a követelményrendszer pedig egyszerű, átlátható és előre meghatározott
– a vizsgáztatás mindig objektíven zajlik, mindenkinek azonos pedagógiai segítség jár