Felettébb furán, mi több, minimum érdekesen hangzik a fenti kérdés-válasz kombó. De csak addig, míg ki nem derül, hogy egy 3 éves kis törpe szájából jött az ominózus ’piros’. A lényeg pedig az volt, hogy az a piros valójában zöld, méghozzá egy valódi uborka, vagyis egy zöldség. És a gyerek kérte. Magától. Igen, ilyen is van.
Belegondolni is rossz (hát ha még össze is kellene számolni...), hány gyerek van, aki valamilyen oknál fogva nem akar enni zöldséget vagy gyümölcsöt. Netán egyiket sem. Szerencsétlen anyja vagy apja meg ott áll mellette, fölötte, mögötte, akárhol, és azon filozofál, vajh a szomszéd Benőke miért is lapátolja oly’ serényen a szájába a spenótot, miközben az ő fiuk/lányuk már attól is lila hajat kap, ha a cukkini mint olyan szóba kerül. A legtöbb szülő ilyenkor - már – tehetetlennek érzi magát, hisz elvileg és gyakorlatilag is kipróbált minden létező, vagy csak száz év múlva kitalált módszert, hogy az ő gyerekük is egyen némi zöldet, de nem értek célt. Pedig ők próbálkoztak, de tényleg…
Az úúúútálatos kelbimbót sajttal próbálták álcázni, de a lurkó - miután megérezte a gömbölyű zöldség ízét – úgy köpte ki azt (lehetőleg jó messzire), mintha kötelező lett volna. És ha mindez még nem lett volna elég, egyúttal a sajtot is megutálta.
Vagy ott van a tökfőzelék, mely már eleve rontotta a saját esélyeit azzal, hogy főzelékként került az asztalra. Sárga, és néhol zöldes-feketés izék vannak benne (ami csakis a kapor lehet), és csúszik, és nem jó a szaga... Igen, ez mind a tökfőzelék ismérve egy 4 éves szerint. És ő eldöntötte, hogy akkor sem kóstolja meg, ha a fene fenét eszik.
Rakott kel. Ki így, ki úgy készíti, de igazából mindegy is, mert a gyerkőc kényes ízlésének akkor sem fog megfelelni, ha akármi is történik. A bölcsis csoportból talán, ha ketten megeszik: az egyik a fent is említett Benőke, aki kétszer is kért belőle, a másik pedig a gondozónő.
A rideg valóság…
Jogosan merül hát föl megannyi szülőben a kérdés, hogy mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy a gyerekének legalább egy kis köze legyen olyan egészséges és vitamindús ételekhez, amelyek nagyrészt zöldségből vagy gyümölcsből állnak. Sokan már a legelején elkövetnek hibákat, ami természetesen nem baj, hiszen szülőnek is tanulni kell, senki sem úgy születik, hogy tudja, mi vár majd rá. Ilyen hiba lehet például, ha azokat az ételeket, amelyeket valamiért mi sem kedvelünk, úgy mutatunk be a gyereknek, mint nem finom lehetőségek. Vagy csak simán vágunk egy pofát, ha meglátunk a piacon mondjuk egy sütőtököt. Mert ezt a gyerek is észreveszi, a pofavágást a rossz ízhez párosítja majd, és innentől kezdve kutya nehéz dolgunk lesz, ha mindezt szeretnénk visszafordítani benne. Egyébként pedig felnőttként is változhatunk; simán előfordulhat, hogy mi is megszeretünk valamit, amit anno, még gyerekként nem kedveltünk.
Vagy vegyük például a rakott zöldségeket. Lehet ez zöldbab, káposzta, valamilyen tésztás cucc zöldségekkel megpakolva, vagy akár hagyma, spárga. A sort holnapig folytathatnánk, felsorolva finomabbnál finomabb ételeket, melyekkel az ég-világon semmi gond nincsen, csak a lányunk vette a fejébe, hogy márpedig ő nem. És akkor sem.
Régebben dívott az a módszer, hogy jól van, nem muszáj ezt vacsorázni, majd akkor megkapod reggelire is. És nem, a dacos, makacs és akaratos gyermek még akkor sem ette meg, pedig már rendesen éhes volt. Oké, mondták a szülők, majd akkor ebédre. És miután már több mint 18 órája éhezett a kis (ördög)fióka, vagy dúlva-fúlva, vagy mindent elfelejtve, de megette az utolsó falatig az elé tett ételt.
... és az álom
Manapság is meg lehet ezzel próbálkozni, és cserébe biztosan kapunk jó pár elítélő pillantást, ha kiderül, milllllyen kegyetlenek is vagyunk szegény kislánnyal. Szegénnyel, aki csak a cukros üdítőt issza meg, a vizet hírből sem ismeri, és akinek a zöldség és gyümölcs ördögtől való.
A lényeg, hogy mindig meg kell próbálni felkelteni a gyerek érdeklődését az adott étel iránt: vagy úgy, hogy mi magunk méltatjuk, hogy igenis finom, vagy úgy, hogy a tesóval példálózunk - akinek ízlik -, vagy mondjuk úgy, hogy társaságban kóstoltatjuk meg a kicsivel az adott étket. Ugyanis sokan vannak közülük, akik intézményben szívesebben esznek, ahol ott vannak a többiek is.
És vannak azok, akik olyanok, mint a kisebbikem, akinek teljesen tök mindegy, milyen az a kaja, csak meg lehessen enni. Mert ő mindent szeret. És igen, tudom, hogy iszonyú mázlim van vele, hogy ő olyan, mint Benőke.
