A hintázás fontossága a gyerekek szempontjából

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

A hintázás élettani hatásai

Kósa Krisztina

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Nem is gondolnák sokan, hogy egy olyan végtelenül egyszerű szerkezet, mint a hinta mennyi mindenre képes egy kisgyerek fejlődését illetően. Pedig így van. Mind szellemi, mind fizikai szinten jó hatással van a kicsikre, így érdemes minél hamarabb megtanítani nekik ezt a mozgásformát.

A hintázás előnyei

 

Manapság már különféle és fajta hintákkal találkozhatunk, és nagyjából elképzelhetetlen, hogy egy gyerek úgy nőjön fel, hogy egyszer se kerüljön kapcsolatba ezzel a közkedvelt játékkal. Hiszen ott vannak az oviban, a bölcsiben, a parkokban és játszótereken, otthon, a kertben, sőt, akár még a lakásban is például hintaülőke formájában. A gyerekek általában nagyon élvezik a hintázást, ám sok szülő nem is gondolná, hogy ennek a mozgásformának számtalan olyan előnye is van, mely nem csak arról szól, hogy a lurkók elvannak egy kicsit egyedül is, majd a fáradtságtól hamarabb elalszanak.  

hirdetes

 

Terápiás cél

 

A hintázás jótékony hatásai természetes módon és igencsak hatékonyan segítik a gyermekek egészséges fejlődését, valamint az alapvető képességeinek kialakulását. Ha a hintázást speciálisan fejlesztési céllal alkalmaznánk, akkor előtte mindenképpen érdemes szakértői tanácsot kérni a fejlesztés pontos módjáról, és olyan szakemberhez fordulni, aki ezen a területen otthonosan mozog.

 

Félelem leküzdése

 

A legtöbb kisgyerek kedvenc játéka a hinta, mégis van, akinél előfordul, hogy fél tőle. Ezt semmiképp sem szabad félvállról venni, hanem meg kell leküzdeni a félelmet és gátlásokat. Meg lehet próbálni például azt, hogy ölbe ültetve hintaágyban, vagy függőszékben ringatjuk a kicsit, és így biztonságos környezetben megszokhatja a hintázást. Ha ez valamiért mégsem sikerülne, akkor érdemes felkeresni egy orvost, ugyanis elképzelhető, hogy a gyerek egyensúlyával van valamilyen probléma.

 

Epilepsziás gyermekeknél könnyen előfordulhat, hogy a hinta előre-hátra való mozgása/lendülése rohamokat vált ki – ilyen esetben alapvető tudnivaló, hogy orvossal kell konzultálni. Ettől eltekintve azonban nem kell félteni a gyerekeket a hintázástól, hanem inkább minél sűrűbben alkalmat teremteni rá, hogy gyakorolhassák.

 

 

Lapozz a következő oldalra!

 

hirdetes
hirdetes

Még több cikk

Mi az a krupp, és mitől alakul ki?

2018-03-05

Mi az a krupp, és mitől alakul ki?

Az ősz és a tél kedvez a felső légúti megbetegedéseknek. A krupp pedig pont ilyen. Nem válogat. A 3-5 hónapos kisbabák a leginkább veszélyeztetettek. Nem érdemes sokáig halogatni az orvosi felügyeletet: ha gyanakszol, akkor azonnal tárcsázd a számot és vidd személyesen kisbabádat orvoshoz. Nagyon komoly következményei lehetnek a kruppnak, ha nem kezelik.

Biztos, hogy mindent tudsz a terhesség alatti helyes táplálkozásról?

2018-03-06

Biztos, hogy mindent tudsz a terhesség alatti helyes táplálkozásról?

Szakértői kisokos minden kismamának, ami segít a terhesség alatti helyes táplálkozásban. Mit szabad? Mit nem? Döntsük le a tévhiteket és tegyünk meg mindent a terhesség időszaka alatt annak érdekében, hogy kisbabánk egészségesen fejlődhessen. A táplálkozás elsődleges ebből a szempontból. Jobb, ha tudod, mivel árthatsz és mivel használsz a babának!

A leggyakoribb gyerekkori félelmek

2018-02-26

A leggyakoribb gyerekkori félelmek

Teljesen természetes, hogy a gyerekek félnek bizonyos dolgoktól. Amíg nem ismerik a világot, addig a félelmek igencsak meghatározhatják az életüket. Szülőként az a feladatunk, hogy az ilyen helyzeteket elmagyarázzuk nekik és megnyugtassuk őket, hogy a világ bizony nem olyan rettenetes, mint azt képzelik.

Mi a teendő, ha újszülött érkezik a gyerekes családba

2018-05-31

Mi a teendő, ha újszülött érkezik a gyerekes családba

Amikor kistestvér érkezik egy gyerekes családba, sok probléma merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy a már 2, 3, 4 éves kisgyerekünk, hogyan fogja kezelni az új jövevényt. Sokszor hatalmas testvér irígység szokott bekövetkezni, hiszen eddigi egyetlen szemünk fénye elhanyagolva érzi magát. Azonban ha odafigyelünk néhány apró dologra békés lehet az összeszokás.

További cikkek ebben a témában
hirdetes
anya anyaság apa baba betegség család egészség fejlesztő finom motorika gyerek gyerekek gyereknevelés játék kisfiú kislány kreatív mozgás óvoda sport

Szótár

Őszi wellness

Az őszi wellness számos előnnyel bír, hiszen sokkal kedvezőbb áron juthatunk el egy kis... Tovább

Vasárnapi ebéd

Vasárnapi ebéd, vagy más néven Sunday Brunch egy olyan közös családi program, emlynek... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Tippek, tanácsok gyerekekről, gyereknevelésről szülőknek! Szeretnél elsőkézből értesülni a legfrissebb hírekről?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.