notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Csodás képek fantasztikus festőmódszerekkel

hirdetes

Őrületesen jó rajztechnikák, melyeket minden gyereknek ki kell próbálni!

helloladies.hu

Rajzolni szuper jó dolog, hiszen szárnyalhat a fantáziánk, és azt tehetünk a gondolatainkkal, amit csak szeretnénk. Ha van tehetségünk hozzá, ha nincs, örömet adhat. Amennyiben olyan technikákat szeretnénk elsajátítani (mint a Frottage vagy a Sós-módszer), ahol elsősorban a szorgalom adja a hátteret, nem a tehetség, íme, néhány fantasztikus ötlet!

Fessünk kreatívan

1., Frottage

 

Ez a technika már egészen kicsi kortól elsajátítható, hiszen csak némi kézügyesség és türelem kell hozzá, a végeredmény pedig igencsak mutatós! Fogjunk egy mintás felületet – ez lehet akár egy csipketerítő is -, és helyezzünk rá egy papírlapot. Ezután egy tompa ceruzával finoman, nem rányomva satírozzuk át az egészet, és máris látszik a gyönyörű minta, mely „átnyomódott” a mi papírlapunkra.

 

 

2., Játék a szivaccsal

 

Fogjunk egy hagyományos szivacsot, és vastagon merítsük bele egy gouache festékbe. (Ez a gouache voltaképpen egy vízfestési technika, mely úgy működik, hogy a vízfestékhez közömbös töltőanyagot adnak – általában baritot, agyagföldet vagy kaolint -, és így a festék átlátszatlanná válik. Emiatt fedőfestékként alkalmazzák, ugyanis több réteg festhető egymásra a színek keveredése nélkül.) Ezt a módszert alkalmazva a gyerekek könnyedén létrehozhatnak mesés szépségű tájakat, állatokat, vagy bármi egyebet, amit csak kitalálnak.

 

 

Dombornyomott is lehet akár

 

3., Foltos festés

 

Ez a technika a mai 30 évesek körében biztosan kellemes emlékeket ébreszt, hiszen az óvodákban előszeretettel alkalmazták. Lényege, hogy egy A4-es papírlapot keresztben félbehajtunk, majd vízfestékkel vagy temperával az egyik oldalra festünk valamit. Lehet az egy színpompás paca, vagy egy konkrét forma, a lényeg minden esetben az, hogy a félbehajtott lap egyik oldalán maradjon a festék. Ha végeztünk, ne várjuk meg, míg megszárad a nagy mű, hanem azon nyomban hajtsuk be a vonal mentén a papírlapot, és erőteljesen nyomjuk össze (préseljük le).

hirdetes

 

Így végül egy tökéletesen szimmetrikus alakzatot fogunk kapni, mellyel a gyerekeknek már a szimmetria-aszimmetria fogalma is modellezhető.

 

 

4., Hol a kezed? Hol a lábad?

 

Ötletes – ezt mondanám rá elsőre. Kreatív – ezt másodszorra. Harmadszorra meg kipróbálnám.

 

Minden gyerek mártsa a kis kezét és lábát valamilyen színű festékbe, majd óvatosan nyomja rá a tenyerét és a talpát egy papírlapra. Ezek után következik a feladat oroszlánrésze: kreatívkodjunk egy kicsit, és engedjük el a fantáziánkat. Ki mit vél felfedezni egy kéz- vagy láblenyomatban? 

 


hirdetes
 

Fessünk kreatívan

5., Vicces ujjlenyomatok

 

Mintha útlevelet csináltatni mennénk, csak ez most nem olyan véresen komoly dolog. Ám ahogy az a képen is látszik, igen népszerű figurák kerekedhetnek ki egy ártatlan kis lenyomatból.

 

6., Művészet a sötétben

 

Sok helyen lehet kapni olyan rajztömböt, mely nem a hagyományos fehér papírlapokkal várja a kísérletező kedvűeket, hanem koromfeketével. Erre érelemszerűen nem grafitceruzákkal kell rajzolni, hanem különleges színesekkel, sőt, itt végre értelmet nyer a fehér ceruza létezése is!

 

 

Monotípia

 

7., Levéllenyomat

 


Ezt nem kell senkinek sem bemutatni, azt gondolom, hiszen méltán népszerű idehaza évtizedek óta minden ősszel. Szedjünk hát csomó falevelet – lehetőleg különböző fákról -, és hazaérve fessük be egyik oldalukat. Itt érdemes kenőcsösebb festékeket használni, mint a tempera, hogy a megfelelő hatást elérhessük. Ha bekentük az egyik oldalt, már csak rá kell nyomni egy hófehér papírra, és élvezni a látványt, amit a levelek erezetének kesze-kusza mintázata ad vissza.

 

 

8., Sós történetek

 


Egy egyszerű vízfesték is megteszi, sőt, talán ez adja majd vissza legjobban a lényeget, ami abból áll, hogy mikor készen vannak a gyerekek a kreációval, egy kis sima, asztali sót szórunk néhány részére a műnek (direkt bele a festékbe), majd figyeljük, amint az megteszi a hatását. Ahogyan a kép és a festék szárad, azok a részek, ahol megsóztuk, gyönyörűen szemcsések és domborúak lesznek.

 

 

Igazi remekművek készülhetnek tehát! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

2024-04-15

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

Kényelmesek és sokoldalúak, tökéletes választások mindennapi viselethez és elegáns megjelenésekhez egyaránt. Hajtsunk újra a klasszikusokra és fedezzük fel, hogyan hordhatjuk őket a tavaszi szezonban!

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

2024-04-08

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

A megfelelő vitaminbevitel kulcsfontosságú a fogyás és az egészséges testsúly fenntartása szempontjából, és néhány vitamin különösen fontos szerepet játszik ebben a folyamatban.

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

2024-04-04

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

A szállodaüzemeltetés már régóta a vendégközpontúság és az élmények teremtése körül forog, és mindez a vendégek igényein, a kiváló kommunikáción át terjed.

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

2024-04-02

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

A reggeli kimerültség gyakran bosszantó és akadályozó tényező lehet a mindennapi életben, ám megfelelő megértéssel és kezeléssel jelentős mértékben csökkenthető.

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

2024-03-25

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

A tavasz közeledtével sokan keresik az újításokat a szépségápolás terén, és szeretnék frissíteni bőrápolási rutinjukat. Az alábbiakban bemutatjuk a legjobb szépítő termékeket, melyek segítségével könnyedén megújulhatunk és ragyogóvá tehetjük bőrünket a tavaszi időszakra.