notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Szülői tüntetés február 29-én az oktatással kapcsolatban

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Február 29-e a következő tüntetés - most a szülők részéről

Kósa Krisztina

Az oktatás körül már számtalan gond felmerült az elmúlt években is, de a mostani minden eddiginél nagyobbnak tűnik, ugyanis a tanárok tüntetése után most már a szülők is „beszállnak a buliba”. Több ezren jelezték, hogy tiltakozásképpen február 29-én nem engedik majd iskolába gyermekeiket.

Mi lesz veled oktatás?

A KLIK, vagyis teljes nevén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetője levélben szólította fel a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját, Pukli Istvánt, hogy számoljon be, mégis milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai, valamint hogy milyen módon tájékoztatták a szülőket a miskolci gimnáziumot támogató nyílt levelükről.

hirdetes

Több ezer szülő jelezte egyetértését a február 29-én esedékes úm. következő körről, mikor is nem engednék iskolába a gyerekeket. A tüntetés a Facebookon szerveződik, és az a lényege, hogy felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a jelenlegi helyzet már tarthatatlan.

„Kedves Szülők!
Mi lenne, ha mi szülők is segítenénk a tanárokat, és egyértelműen jeleznénk a Tisztelt Kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát.
Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerekedet 2016. FEBRUÁR 29-ÉN iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy MI, szülők szeretnénk-e a változást!”

Világosan látszik, hogy a szülők igazságérzete már az egekben van, és nagyon is komolyan kell(ene) venni őket. Alig két hete, hogy a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium és a miskolci Herman Ottó Gimnázium elkezdte a tüntetéseket még február 3-án, demonstrálandó, hogy az oktatás sürgős reformokra szorul. A Teleki még akkor tájékoztatta a szülőket, hogy az emiatt elmaradt tanórákat pótolni fogják. 

Lapozz még tovább!

Mi lesz veled oktatás?

A KLIK még február 16-án kedden felszólította Pukli István iskolaigazgatót, hogy számoljon be arról, mégis milyen körülmények közt mentek el tüntetni Miskolcra az iskola diákjai. A levelet kedd délelőtt vette kézhez az igazgató, és a benne foglaltak szerint még aznap reagálnia kellett volna a vonatkozó dokumentumok átnyújtásával. Ezek a következők:

- az órák elmaradásáról és pótlásáról szóló intézményvezetői dokumentumok

- az osztályok február 3-i órarendje

- az osztálynaplók február3-i bejegyzései

- valamennyi osztály e-naplójának február 3-i bejegyzése kinyomtatva

- a félévi nevelőtestületi értekezlet jegyzőkönyve

- az egyes osztályok félévi szülői értekezletiről szóló jegyzőkönyvek

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint lehetetlenség ennyi idő alatt ilyen mennyiségű dokumentumot összeszedni, ráadásul a szülői értekezleteken nem szokás jegyzőkönyvet készíteni, vagyis ez a dokumentum nem is létezik.

Az igazgató azt mondta, gyülekezési és véleménynyilvánítási jogával élt, amikor elment tüntetni Miskolcra, és ha ezt felróják neki, megteszi a szükséges jogi lépéseket. Nagyvonalakban pedig már most megállapodtak abban, hogy március 15-én újabb nagyszabású demonstrációt tartanak majd a pedagógusok.

Érdekesség, hogy lesz hová vinni programozni teljesen legálisan hiányzó csemetéiket a tüntető, lázadó szülőknek, ugyanis a szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes, féláras belépőkkel várják a hazai vendégeket a különféle fürdők és élményfürdők. A pedagógus-tüntetésekkel egyetértő anyukák és apukák „Nem leszek suliban” eseményére már több mint 11 ezer ember jelezte részvételét. 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Programok Budapesten

Szereted az igényes programokat és rendezvényeket? Ezen az oldalon megtudhatjátok, melyek a... Tovább

Felújítás utáni takarítás

Felújítás, festés, mázolás, burkolás utáni teljeskörű takarításra azért van szükség,... Tovább

Tovább a lexikonra
anya anyaság apa család fotó gyerek gyerekek gyereknevelés iskola kisfiú kislány nevelés tanács