notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Mikortól vannak a legkorábbi emlékeik a gyerekeknek?

hirdetes

Mikortól vannak a legkorábbi emlékeik a gyerekeknek?

helloladies.hu

Milyen messzire tudnak visszaemlékezni a gyerekek? A tudósok eddig úgy vélték, hogy az emberek csak úgy 3,5 éves koruktól képesek visszaemlékezni.  De egy tanulmány megállapította, hogy a gyerekek legkorábbi emlékei akár 9 hónapos korukból valóak is lehetnek. A lányok pontosabban képesek felidézni az korai emlékeiket, mint a fiúk.

legkorábbi emlékek

A kutatók úgy vélik, hogy a gyermekkori amnézia a nyelvtudás (a beszéd) hiányával köthető össze a csecsemőknél. De az új tanulmány szerint már sokkal korábbi emlékeink is lehetnek.

Wang professzor és kollégái négy 13 éves gyerekek kértek fel, hogy idézzék fel a legkorábbi emlékeiket. Majd 1-2 év múlva visszatértek, s újra kérték a gyerekeket, hogy idézzék fel emlékeiket.


A gyermekek saját korának becslése (mint referencia), az idő múlásával egyre jobban visszafelé ment az időben. A gyerekek, akik eredetileg azt válaszolták a kérdésre, hogy mi a legkorábbi emléke „azt hiszem, 3 éves voltam, amikor a kutyám beesett a jeges vízbe” Később ugyanennek a gyereknek a legkorábbi emléke nem kevesebb, mint kilenc hónapos korára volt tehető.

hirdetes

A gyerekeket fontos minél több élménnyel gazdagítani, hogy a jó gyermekkorukra tudjanak visszaemlékezni. Vigyük el őket minél többször játszótérre, közös élményekre, és egy családi wellnessezésre is, ahol mégjobban összetarthat a család.

Noha egyikünk sem tud felidézni eseményeket születésünk napján – a gyermekkori amnézia vége valamivel korábbi, mint az általánosan elfogadott 3,5 évig. A szülők segíthetik a kisgyermekkori élményekre való visszaemlékezést egy idővonal mentén.

hirdetes


A nemek közötti különbségeket - a kutatók szerint - tükrözheti történetmesélési készségek különbsége a gyermekkor végén és a kamaszkor elején, amikor is a lányok gyakran hosszabb és koherensebb élet meséket mondanak, mint a fiúk.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes