notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Elkaszálhatják a Waldorfot, és a többi hasonló iskolát is!

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Kinyírják az alternatív és alapítványi iskolákat, mint amilyen a Waldorf is

Az új kerettanterv szerint már egyáltalán nem térhetnek el a Waldorf és más alternatív jellegű iskolák a központilag meghatározottól, –illetve csak abban abban az esetben, ha úgymond pluszszolgáltatást nyújtanak. Ezzel értelmüket veszítenék az alternatív iskolák, de a magán szakképző iskolák is a végüket járják.

Mi lesz, ha nem lesz többé Waldorf?

A jövő évi költségvetési törvény javaslatcsomagja sok érdekességet rejt – ez nem is újdonság –, viszont van a módosítások közt egy igen érdekes. Ez pedig a köznevelési törvényt érinti, mely szerint a jövőben az alternatív nevelési-oktatási intézmények – mint amilyen a Waldorf is – számos tekintetben eltérhetnek a települési önkormányzatok, valamint az állam által fenntartott intézményektől, mely eltérés többletszolgáltatás néven jelenhet majd meg a pedagógiai programban.

hirdetes

                  Egy átlagos waldorfos nap

A fentiek szembemennek az eddigi szabályozásokkal, ami feltétel nélküli szabadságot adott az intézményeknek abban, hogy eltérjenek az eredeti központi kerettantervtől,

és úgy oktassák diákjaikat, ahogyan az az egyes iskolai metódusokban szerepel (mindez évtizedekre tekint vissza). Az egyetlen feltétel csupán csak az volt, hogy a képzés végeztével ugyanazzal a kompetenciákkal rendelkezzenek a diákok, mint az állami intézmények diákjai.

A Magyar Waldorf Szövetség szerint a változtatás azt eredményezi, hogy voltaképpen ellehetetlenülnek az érintett intézmények, nem lesz rá mód, hogy saját, évtizedek alatt bevált tanítási módszereiket gyakorolják, ez pedig az összes alternatív óvoda és iskola megszűnéséhez vezethet. 

Lapozz a további fontos tudnivalókért!

 

Mi lesz, ha nem lesz többé Waldorf?

Továbbra is attól kell félni, hogy államosítják őket – mármint az említett intézményeket. 

Az AME (Alapítványi és Magániskolák Egyesülete) közleményt adott ki, melyben fehívták a figyelmet arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium – miután nagyon sok magániskola nem kapott a hozzájuk jelentkezett tanulók számának megfelelő keretszámot - felkereste az érintett tanintézményeket, hogy az alapítványok önként mondjanak le iskoláikról a NGM szakképzési centrumai javára.

Az NGM szerint a magániskolákat működtető alapítványoknak ingyenesen kellene használatba adniuk ingatlanjaikat és taneszközeiket. Ennek eredményeképpen pedig amennyiben nem írják alá az iskolák a megállapodást, semmi nem garantálja nekik azt, hogy az állam engedélyezi majd számukra új tanulók felvételét.

Ez a fenti sok-sok változás magyarán azt jelenti (jelentené), hogy a közhasznú alapítványoknak szó szerint mindenüket át kellene adniuk használatra az állami szakképzési központoknak. Ez pedig azzal járna, hogy nem tudnák folytatni közhasznú oktatási tevékenységüket, melyről korábban úgy fogalmazott az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, hogy az alapítványok működését is fel kellene számolni.

Ha egy közhasznú alapítvány bármilyen okból megszűnik, csak és kizárólag egy hasonló alapítványnak adhatja át vagyonát. Mivel a fentieket elnézve a helyzet az, hogy voltaképpen az összes alapítványi iskolával ez történhet, lényegében csak az államra hagyhatnák vagyonukat.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
hirdetes

Szótár

Vidéki wellness hotel

Belföldi nyaralás   Belföldön is szerezhetünk felejthetetlen élményeket, ha... Tovább

Alkalmi ruha

Az alkalmi ruha egy különlegesebb ruhadarab, mint a hétköznapi öltözék. A tökéletes alkalmi... Tovább

Tovább a lexikonra