Olvasva: 688 alkalommal


Jelentkeztünk a lombikbébi programba


Sokévi hiábavaló próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy jelentkezünk a lombik-programba. Ez nagyon nehéz döntés volt.

Megelőzték fájdalmas kivizsgálások, hosszú órák orvosi várótermekben, reménykedések és sírások.

Nem egyszerű a párkapcsolat szempontjából sem végigcsinálni ezt a komoly hercehurcát. Akkoriban szinte másról sem szólt a házaséletünk.  S persze  még folyamatosan hallgattuk a külvilágtól, hogy  "mikor lesz már gyerek?"... Stb.

2006. január 5-én volt a megbeszélés a János Kórházban, s mivel már minden papírunk kész volt, indulhatott is a program 10-én.

Ez persze egyben azt is jelentette, hogy minden MÁS félre lett téve az életben!

Rengeteg receptet kaptunk.  Már az is kész téboly volt, mire patikáról patikára járva hozzájuthattunk a szükséges gyógyszerekhez. Hát még az áruk!

Január 10-én elkezdtem magamnak az injekciók beadását hasba. Pedig én még a szuri látványától is rosszul vagyok. De hősként viseltem az injekciókat.

Aztán állandóan vizsgálatra járni a kórházba, hogy mennyi pete van, mekkorák, milyen a hormonszint...?!  Ezt utáltam.

Mégis már akkor láttam, hogy mennyire szerencsés ember vagyok, hiszen az injekciókúra hatására  13  petesejtem is megérett.  Ezt igazán csak azok tudhatják, akik átéltek hasonlót.  Sok társammal beszélgettem akkoriban; s sajnos gyakran előfordult másoknál, hogy több kúra után is csak 1-2 érett petesejt volt.

Végre február 3-án leszívták a petesejteket. Ezt altatásban csinálták, aztán egy kicsit fájt, de nem volt vészes.  Február 8-án visszaültettek 2 megtermékenyített petesejtet. :)  Kicsit vicces is volt a szitu, merthogy már petesejt formájában is láthattuk a gyerekeinket, s akár választhattunk is volna.  Voltak olyan leendő szülők, akik már a petesejteket is fotózták, videózták. Én ennek nem éreztem szükségét.

Ezután jött a pihi, az imádkozás, és a bizakodás.

Nagyon eltökélt voltam.  "Most már 2 kicsi baba van a pocakomban" mondogattam.

Február 17-én kellett menni vérvételre, hogy van-e terhes hormon, létrejött-e a hőn áhított terhesség. Higgyétek el, ezek tényleg nagyon embert próbáló napok voltak. Bár az egész program nagyon kemény volt lelkileg.

Apa talán még nálam is jobban félt.

De én mégis valahol már tudtam, hogy kisbabám lesz, s nem is egy.

S IGEN! Az orvos közölte, hogy terhes vagyok!   /Tényleg nem jó szó az, hogy "terhesség",  mert ez nem teher! Ez valóban "Áldott állapot"!/

De ez még nagyon óvatos öröm volt.

Még semmi sem biztos, még bármi megtörténhet.

A következő vizsgálat  (február 28.) beigazolta, hogy KÉT BABA van! :)

2006. március 14-én végre igazából kijelentették, hogy 7 hetes terhes vagyok, s ikreket várok.

Ekkorra már állandóan émelyegtem, rosszul voltam, egész nap csak aludtam volna.

A környezetünkben már jórészt mindenki tudta az örömhírt, mindenki boldog és ezerrel drukkol nekünk.

 

2006. március 14.  "A" baba 15 mm,  "B" baba 13 mm laughheart

 

 


Vissza: Rezsóanyu lombikbabái
címkék: