A magyar néphagyomány rengeteg – a keresztény értékekhez és a természet megújulásához köthető – praktikus, már-már mágikus szokása és hiedelme kötődik a nagyhét jeles napjaihoz. Érdemes megismerni és ápolni ezt az évszázadokon át fennmaradt örökséget.
A szent három nap nagycsütörtökön veszi kezdetét: azért nem hallunk haragzúgást e napon, mert „a harangok Rómába mennek”, ahonnan csak nagyszombaton térnek meg, s szólalnak meg újra a feltámadás örömét hirdetve a világnak. A keresztény ünnepkör két legszomorúbb napján tehát kereplőkkel invitálják a híveket a templomi szertartásra, a kereplés szokásában pedig könnyen felfedezhető a gonosz űző zajcsapás ősi szertartásának nyomai.
Nagycsütörtököt egyébként sokszor és sok helyütt zöldcsütörtöknek is nevezik, s jó, ha ilyenkor valami zöld kerül a család asztalára. Hajdanán spenótot, sóskát, de akár fiatal csalánt is főztek abban a hitben, hogy ezáltal jó termés lesz az évben, s hogy az állatok se maradjanak ki, hát a csirkék ételébe is vagdalt csalánt kevertek. A következő oldalon folytatom!
A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, amelynek azonban már nagyszombat volt a napja. Nagyszombat reggelén, amikor ismét megszólalnak a harangok, a gazdasszonyok körbesöpörték házuk falát és így kiabáltak: „Kígyók, békák távozzatok!” De volt, ahol úgy hitték, hogy a ház körülseprésével a boszorkányokat is elriasztják.
Nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka házasságjósló varázslat is ismert volt: a leányok egész napi böjt után megmosdottak, de nem törülköztek meg, ám lefekvés előtt a törülközőjüket a párnájuk alá tették. Úgy hitték, hogy az a legény lesz a jövendőbelijük, aki álmukban letörölgeti arcukat.
Hajdan csak évenként egyszer, nagyszombaton szítottak új tüzet. A szentelt tűz maradványának pedig különféle szerepet tulajdonítottak, kivitték például a szántóföldre vagy a szőlőbe, hogy általa a föld termékeny legyen, s hogy a termést ekképpen védjék meg a jégveréstől.
A Jézus kereszthalálára emlékező nagypénteken egyáltalán nem szítottak tüzet, s így kenyeret sem sütöttek, de minek is sütöttek volna, amikor az általános hiedelem szerint az ilyenkor készített kenyér úgyis kővé válna. Nagypénteken a keresztények nem esznek húst, szigorú böjtöt tartanak. Érdemes viszont e napon egy-egy gerezd fokhagymát elfogyasztani, hiszen ezzel jó eséllyel kivédhető a kígyómarás, néhány szem pattogatott kukoricával pedig a gyomorfájás.
A különösen szerencsétlen napnak tartott nagypénteken tiltották az állattartással és földműveléssel kapcsolatos munkákat, de időjárásra vonatkozó jóslások is fűződnek ehhez a naphoz: ha esik, akkor szép tavasz jön, ellenben ha nagypénteken szép az idő, akkor rossz termés várható.
A víz betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló ereje különösen nagy jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy tartották, hogy aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon egész évben nem fog a betegség. Ez a rituális tisztálkodás nemcsak betegség ellen volt hasznos, de „szépségvarázslónak”, sőt egyenesen a szeplő ellenszerének is tartották. Hasonlóan egészségvarázsló célzattal volt ismert sokfelé a nagypénteki jószágfürösztés is.
