Négy népszerű külföldi mese

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Négy híres külföldi rajzfilm

Kósa Krisztina

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Ismert külföldi mesék

Mindenki vakondja

4., Kisvakond

 

Zdenek Miler - aki idén öt éve már, hogy elment -, cseh rajzfilmkészítő volt a megálmodója. A kultikus csehszlovák rajzfilmsorozat a mai napig elvarázsolja a gyerekeket, hiszen édes kis főhőse, a vakond minden bajba jutotton segíteni próbál.

Kisvakond 1956-ban indult végtelennek tűnő útjára, és a legtöbb kelet-európai országban nagyon hamar óriási sikere lett. Ezután pillanatok alatt meghódította Németországot és Ausztriát, majd pedig Indiában és Kínában is az élre tört. A máig legismertebb első részt, A vakond nadrágját a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol kapásból első díjat nyert, majd még 65 epizód követte.

hirdetes

 

Képi világa, és könnyen érthetősége is segítette abban, hogy ilyen népszerű legyen, hiszen alig valami kis szövegei helyett inkább a látványra helyezte a hangsúlyt, és a tanulságos történetek bemutatását tekintette feladatának. Az, hogy szinte néma a rajzfilm, abból a szempontból is előnyös, hogy így kortól és nyelvtől függetlenül minden kisgyerek megértheti a történeteket.   

 

hirdetes
hirdetes

Még több cikk

A leggyakoribb gyerekkori félelmek

2018-02-26

A leggyakoribb gyerekkori félelmek

Teljesen természetes, hogy a gyerekek félnek bizonyos dolgoktól. Amíg nem ismerik a világot, addig a félelmek igencsak meghatározhatják az életüket. Szülőként az a feladatunk, hogy az ilyen helyzeteket elmagyarázzuk nekik és megnyugtassuk őket, hogy a világ bizony nem olyan rettenetes, mint azt képzelik.

Kisbabák és a dehidratáció

2018-02-25

Kisbabák és a dehidratáció

Betegség, túlöltöztetésből fakadó izzadás, szájüreg problémák és még megannyi oka lehet annak, ha egy kisbaba életében diagnosztizálható a dehidratáció. Nagyon nehéz kezelni a betegséget, viszont fokozottan kell rá figyelni, hiszen hamar komoly következményei lehetnek. Legjobb, ha egy szülő ismeri a tüneteket és időben lép.Tanácsok a cikkben.

Hogyan beszéljünk a szexualitásról?

2018-02-25

Hogyan beszéljünk a szexualitásról?

A gyerek életébe egyre hamarabb betör a szexualitás témája, így egy szülő sem ússza meg, hogy a még mindig tabunak számító témát elővegye otthon. Te mit szeretnél, ha gyerekedet az internet vagy te magad világosítod fel a megfelelő szexualitásról? Ha rosszkor, rossz helyről jön az információ, az komoly gondot is okozhat a későbbi szexualitás szempontjából.

Így teheted kellemesebbé az első nyarat kisbabád számára

2018-07-24

Így teheted kellemesebbé az első nyarat kisbabád számára

Habár a nyári hőséget időnként megszakítja egy-egy hidegfront és néhány napos esős időszak, többnyire a meleg, párás napok jellemzőek erre az évszakra, amiket nem hogy a kisbabák, még a felnőttek sem mindig viselik jól.

További cikkek ebben a témában
hirdetes
anya anyaság apa baba család cuki gyerek gyerekek gyereknevelés iskola játék kisfiú kislány kreatív mese tanács tanulás

Szótár

Alkalmi ruha

Az alkalmi ruha egy különlegesebb ruhadarab, mint a hétköznapi öltözék. A tökéletes alkalmi... Tovább

Esküvőhelyszín Budapesten

Ha most készültök összekötni az életeteket, akkor bizonyára már tudjátok, hogy az... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Tippek, tanácsok gyerekekről, gyereknevelésről szülőknek! Szeretnél elsőkézből értesülni a legfrissebb hírekről?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.