notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Tévézés káros hatásai

hirdetes

Gyerekek a képernyő előtt

helloladies.hu

A tévézés egy olyan szokás, ami különösen a mai gyerekek számára természetes elfoglaltság, hiszen már kisbaba koruk óta megszokják a jelenlétét. Igaz, hogy a tévé lassan kezd visszaszorulni az internet javára, de még mindig jelentős azoknak a gyerekeknek a száma, akik a tévé káros hatásainak naponta több órára ki vannak téve.

Gyerek a képernyő előtt

A tévé alapvetően nem rossz


Ez a legelső, amit szeretnénk leszögezni: a tévé alapvetően nem rossz. De, mint minden elfoglaltságnak, ennek is megvannak a maga határai. A gyerekek szeretnek tévézni, meséket, sorozatokat nézni, kapcsolgatni, érdekes műsorokat keresgélni. Sok szülő ilyenkor örül, hogy legalább lefoglalja magát a gyerek, és addig neki is jut egy kis szabadidő, vagy akár közös program is lehet, amit együtt csinál a család. Ezekkel semmi probléma nincs. A gond ott kezdődik, amikor a gyerek naponta több órát kezd a tévé előtt ülni. Sok család életébe annyira belefolyt már ez az eszköz, hogy közös étkezéseknél is szól a tévé, és evés közben azt nézik, ahelyett, hogy egymással kommunikálnának. A házban nincsen meg a nyugalomhoz szükséges csend, mert a tévé azóta szól, hogy valaki hazaért, és bekapcsolta. A kikapcsolás pedig akkor történik csak meg, amikor lefekszik a család aludni. Sőt, vannak olyan elrémisztő példák is, amikor a család ki sem kapcsolja a tévét, csak időzíti, hogy majd pár óra múlva kapcsoljon csak ki, amikor már mindenki alszik.

Így derül ki, hogy mennyire függ a család a tévétől:


Ugyan ezek szélsőséges esetek, amiket példaként hoztunk fel, de tényleg létezik ilyen is. A gyerekeknél pedig szinte függőséget tud kialakítani a sok tévézés. Azért nem beszélhetünk teljes értékű függőségről, mert nincsenek rendes fizikai elvonási tünetek, de lelkileg ugyanúgy megviseli őket. Ezt akkor lehet a legjobban megfigyelni, ha valami miatt nincs adás a tévében. Általában vihar, kábelszakadás, vagy valami hasonló okból, olykor több órára nincs adás a tévében. A tévéhez szokott gyerekek, és sokszor bizony a felnőttek is nagyon nehezen viselik ezt. Zavarja őket a csend, és öt percenként bekapcsolják a tévét, hátha visszajött már az adás. Ilyenkor persze könnyű arra fogni a dolgot, hogy éppen lemaradnak egy érdekes filmről, vagy egy sorozat meghatározó részéről, esetleg egy izgalmas sportadásról, de nem erről szól a történet. A tévéhez szokott emberek idegesek lesznek ettől a helyzettől és a mindennapi tevékenységeiket sem tudják úgy végezni, ahogy tévé mellett szokták. Például azoknál a gyerekeknél megfigyelhető, akik általában tévézés közben esznek, adás hiányában kevésbé esik nekik jól az étel.

hirdetes

Ezt a tesztet minden szülőnek érdemes elvégezni, aki úgy érzi, hogy gyerekei mostanában túl sokat tévéznek. Ha pedig a gyerekek feltűnően sokat foglalkoznak avval, hogy miért nincsen adás, illetve a csöndet valamilyen más formában igyekeznek megtörni, akkor érdemes lesz velük elbeszélgetni. A TV helyett válasszunk inkább közös programot, és egy családos wellnessezés erre kiváló alkalom lehet. 

A tévézés káros hatásai


Tehát, összefoglalva az eddigieket, a tévézés, csak akkor káros, ha túlzásba visszük, akkor viszont igencsak megnehezíti a felnőttek és a gyerekek életét is. Most azokat a tényezőket vesszük sorra, ami a gyerekek fejlődését tekintve káros hatást jelent a túl sok tévézéstől:

  •  látás romlása
  •  hallás romlása
  •  hosszú távon, más fontos dolgoktól veszi el az időt
  •  sok káros tartalmat sugároz, ami a gyerekek könnyen elsajátítanak
  •  túlságosan hozzászoknak a zajhoz, és a csendet nem tudják értékelni
  • hirdetes
  •  a képzelőerőt, a fantáziát, és a kreativitást is visszaszorítja
  •  mozgásszegény életmódot eredményez
  •  tévézés közben óhatatlanul a sok reklám káros hatásainak is ki vannak téve
  •  akár véletlenül is olyan tartalomba nézhetnek bele, ami nem a korosztályuknak megfelelő
  •  a média által közvetített információkat teljes bizonyossággal elfogadhatják
  •   a családi élet, a családdal való kommunikációt is károsítja

Ezek a leggyakrabban jelentkező káros hatások, amelyek a tévé miatt következnek be. Ezek egészen az enyhe fokozattól terjedhetnek a szélsőséges esetekig. Mindez a gyerekek egyéni, személyes hozzáállásától, és attól függ, hogy a szülők mennyire hagyják, hogy a tévézés elvegye a szabadideje nagy részét.

Mit lehet tenni?

Ha észrevesszük, hogy gyerekünk túl sok időt tölt a tévé előtt, és ezen változtatni szeretnénk, akkor nem a tiltás a legjobb módszer. A problémát egyszerűen lehet kezelni egy kis türelemmel, és fokozatos leszoktatással. Egy kicsit mindig kevesebb időt hagyjuk nézni a tévét, amíg be nem áll egy elfogadható szintre. Itt fontos, még azt is megjegyezni, hogy nem csak a tévében nézhetnek filmet, sorozatot, mesét, hanem számítógépen, laptopon, interneten is, aminek ugyanazok a káros hatások lehetnek a végeredményei. Tehát nem csak arra kell odafigyelni, hogy a tévé ki legyen kapcsolva, hanem más média eszköz se legyen a közelében, amikor le akarjuk szoktatni erről a tevékenységi körről.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

2024-04-15

Újra divat a balerina cipő! - Így hord a tavaszi szezonban!

Kényelmesek és sokoldalúak, tökéletes választások mindennapi viselethez és elegáns megjelenésekhez egyaránt. Hajtsunk újra a klasszikusokra és fedezzük fel, hogyan hordhatjuk őket a tavaszi szezonban!

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

2024-04-08

Ez a 4 vitamin sokban befolyásolja a fogyásodat

A megfelelő vitaminbevitel kulcsfontosságú a fogyás és az egészséges testsúly fenntartása szempontjából, és néhány vitamin különösen fontos szerepet játszik ebben a folyamatban.

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

2024-04-04

Hogyan válhat egy szálloda igazán vendégközpontúvá?

A szállodaüzemeltetés már régóta a vendégközpontúság és az élmények teremtése körül forog, és mindez a vendégek igényein, a kiváló kommunikáción át terjed.

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

2024-04-02

Már reggel is kimerültnek érzed magad? Az ennek a tünete lehet!

A reggeli kimerültség gyakran bosszantó és akadályozó tényező lehet a mindennapi életben, ám megfelelő megértéssel és kezeléssel jelentős mértékben csökkenthető.

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

2024-03-25

10 szépítő termék a tavaszi megújuláshoz: Frissítsd fel arcbőröd!

A tavasz közeledtével sokan keresik az újításokat a szépségápolás terén, és szeretnék frissíteni bőrápolási rutinjukat. Az alábbiakban bemutatjuk a legjobb szépítő termékeket, melyek segítségével könnyedén megújulhatunk és ragyogóvá tehetjük bőrünket a tavaszi időszakra.


Anya Anyaság Betegség Család Egészség gyerek Gyereknevelés Kisfiú Kislány Nevelés Tanács