notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Fél aggyal is fejlődik a kisfiú. Most éppen beszélni tanul!

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Hiányzik az agyának jelentős része, mégis beszélhet és járhat a kisfiú

Kósa Krisztina

Nemrégiben ünnepelte az első születésnapját Jaxon Buell, az a kisbaba, aki az úgynevezett anenkefáliával született. Ez azt jelenti, hogy az agyának és a koponyájának is hiányzik a jelentős része. A szülők persze kaptak negatív és pozitív visszajelzést is, de ami számukra a legfontosabb: a gyermekük él, és fejlődik. 

 

Jaxon Buell

Jaxon szülei, Brittany és Brendon szerint csodaszámba megy, hogy kisfiuk megérte az első születésnapját, ugyanis aki olyan rendellenességgel születik, mint az ő gyerekük, általában már az édesanyja méhében, vagy pedig röviddel a születése után meghal. Éppen ezért minden egyes együtt töltött napot ajándékként fognak föl. Az édesanya, Brittany már túl volt a terhessége felén, mikor kiderült, mekkora is baj. Mindennek ellenére mégis úgy döntöttek, hogy ha Jaxonnak nincsenek fájdalmai, és az állapota nem sodorja veszélybe az anyát sem, akkor márpedig megtartják. „... meg sem fordult a fejünkben az abortusz lehetősége. Igen, keresztények vagyunk, és a hitünk döntő szerepet vállalt Jaxon életében is.” – mondták a szülők egy tavalyi Facebook-postban.

hirdetes

Lapozz tovább!

Jaxon Buell

Az orvosok tájékoztatták a szülőket, hogy a babájuknak ugyan nem lesznek fájdalmai, de minden valószínűség szerint csak pár napot fog élni, ha megszületik. A kis csöppség azonban minden jóslásra rácáfolt, túlélte a kritikusnak nevezett napokat, és tavaly szeptemberben már az első születésnapját ünnepelhette. Minden valószínűség szerint mindig is apróka marad majd, de nem szenved, sőt, jól érzi magát. Brittany és Brendon tisztában vannak vele, hogy bármikor elveszíthetik őt, de együtt élnek mindezzel. Számukra a gyermekük az első, és mindent megtesznek azért, hogy minél tovább együtt lehessenek. Igyekeznek pozitívan szemlélni a dolgokat, és a lehető legnagyobb szeretetben és egyetértésben nevelni Jaxont.

A kisfiú Facebook-oldalát több mint 200 ezren követik, a baba pedig egyetlen dolgot kivéve - vagyis hogy nem tud hagyományos módon táplálkozni - pontosan úgy viselkedik, mint a korabeli gyerekek.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Esküvőhelyszín Budapesten

Ha most készültök összekötni az életeteket, akkor bizonyára már tudjátok, hogy az... Tovább

Gyerekbarát wellness szálloda

Gyerekbarát wellness szálloda, ha a tökéletes családi nyaralás a cél Ha egy hamisítatlan,... Tovább

Tovább a lexikonra
anya anyaság apa baba betegség család fejlesztő gyerek gyerekek kisbaba kisfiú megszületett mozgás várandósság