notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Alvási szokások

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Már gyerekkorban kialakulnak az alvási szokások

J. Szilvia

Az alvás és ébrenlét szakaszai nem minden családban esnek egy időbe. Vannak, akik inkább korán kelnek és korán fekszenek, míg mások pont fordítva. Ezek nagyban képesek akadályozni a családdal töltött minőségi időt. Ezek a szokások pedig nagyrészt már a gyerekeknél is megfigyelhetők.

Alvási szokások gyerekeknél

Családon belül

Az alvási szokások családon belül igen egyformák szoktak lenni, vagyis ha a szülők mindketten egy típusú alvási szokással rendelkeznek, akkor nagy valószínűséggel a gyerek is így fog élni. Probléma leginkább ott szokott lenni, amikor az alvási szokások a szülőknél nem egyeznek. Ilyenkor a gyerek az egyik szülő alvási szokásait veszi át, a másik kárára. Több gyerek esetén, pedig még nagyobb megoszlást hoz a családba.

hirdetes

Az alvási szokásokat két jól elkülöníthető csoportra lehet osztani. Az egyik csoportot a pacsirták képezik, akik korán fekszenek le aludni (akár már este 8-kor is), aztán reggel már korán ébren vannak (már reggel 6-kor is). A fordítottja a bagoly típusúak, akik későn fekszenek le aludni (akár hajnali 2-kor is), és ennek megfelelően későn kelnek (délben, vagy délután). Ez pedig rengeteg együtt tölthető időtől fosztja meg az ellentétes csoportba tartozókat. A hétköznapi időbeosztás persze ezen tud segíteni, de a hétvégén, amikor mindenki úgy osztja be az idejét, ahogy szeretné, megint előjönnek a különbségek.

Az alvási szokásokat egyébként akkor tudjuk a legjobban megfigyelni, amikor együtt van az egész család egy nagycsaládos üdülés keretében. Ilyenkor jobban meg tudjuk figyelni egymás szokásait, és könnyebben tudunk a gyerekekhez is alkalmazkodni. 

Csecsemőknél

Érdekes, de a kisbabáknál még egyáltalán nem kell attól tartani, hogy az éjjel aktív babák majd bagoly típusúak lesznek. Ez azért van, mert a kisbabák még fejlődésben vannak, kísérleteznek, hogy mikor jobb aludni, és természetesen ha éhesek, vagy bármi más bajuk van akkor felébrednek. Sokat alszanak, de inkább több rövidebb szakaszra bontható az alvásuk. Minél inkább idősebbek lesznek, annál kevesebb alvásra lesz szükségük, és ha nappal már nem alszanak annyit, akkor estére fáradtabbak lesznek, és könnyebben végigaludják az éjszakát.

A következő oldalon a két alvási típusról lesz még bővebben szó!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Felújítás utáni takarítás

Felújítás, festés, mázolás, burkolás utáni teljeskörű takarításra azért van szükség,... Tovább

Esküvőhelyszín Budapesten

Ha most készültök összekötni az életeteket, akkor bizonyára már tudjátok, hogy az... Tovább

Tovább a lexikonra
gyerekek