A gyerekek - egészen addig, amíg az iskolában komolyan meg nem tanulják - nem tudják, hogy mennyi időt jelent valójában egy óra. De talán még akkor sem.
Nyugodtan játszadoznak, mintha az övék lenne a világ minden ideje. Ha szólsz neki, hogy 1 óra múlva indultok valahová, ők még elmélyülten ténykednek 1 óra múlva is, vagy pedig már 5 perc múlva tűkön ülnek, hogy letelt-e az idő. Igazából elképzelni sem tudják, hogy valójában mennyi időt is jelent 1 óra.
Maximásan csak a jelenben élnek. Nem gondolkodnak sem a múlton, sem a jövőn . Számukra csak az a döntő, ami a jelenben, ami itt és most történik. Általában egyszerre csak egy dologgal foglalkoznak, de azzal roppant intenzíven, ezért is fejlődnek képességeik elképesztő mértékben. Mert miközben valamit csinálnak, megszűnik számukra az idő.
Gyermekkorban először az úgynevezett szenzomotoros időfogalom fejlődik ki. Ekkor tanulják meg, hogy mit milyen sorrendben kell elvégezniük.
3 és 7 éves kor között már egész jól tájékozódnak az időben, de csakis sajátos szemléletmód alapján. Például: „még hármat kell aludni, hogy…”
Az idő múlását tökéletesen felfogják, de sajátosan. Például tudják, hogy a nagyobb gyerekek, vagy a szülők, azok idősebbek náluk. Ez számukra logikus. Hogy miért, és mennyivel az nem számít nekik.
A kor előre haladtával aztán sokat változik az időérzékük.
S felnőtté válva, majd teljesen másként, felnőtt módra érzékelik az időt.
